(Dr. Várnai Lajosné asszonynak)
Gyászhirt viszek im, gyászszegélyben,
Hanzi meghalt s - köszöntet szépen:
Hanzi, a te pihés lovagod,
Ki veled egy szobában lakott
És úgy tett mintha szűk rabsága
Melletted néki nem is fájna
És dalt csattogott reggel, este -
Im távollétedet kileste
És titkos éjjel - a kis álnok! -
Lerázta végkép a rabságot,
Mennyekbe vitte röpke szárnya,
Kanárik paradicsomába,
Hol kalitba szép nőket zárnak
S a kanárik szabadon szállnak!!
*
Keztyűt húzok, koromsötétet
S szinnel, mely az éjnél sötétebb
Lefestem - azaz tollal irom,
Gyászszegélyű levélpapiron,
Tőrűl-hegyre hogy s mikép esett
A megrendítő gyászos eset.
Ne hajthassa a világ szája:
Irigykedem holt collegámra!
A holt collega már nem árthat,
Én visszadobom azt a vádat!
Jusson ki része a babérból,
Ugy sem adom a - magaméból.
*
Im halld tehát, és szép szemednek
Könyei bátran eredhetnek,
Ne kiméld csipke-kezkenődet,
Azt méltán elvárhatja tőled
Szegény Hanzi, kicsike szógád!...
Lásd, jó az isten, jóért jót ád,
S ha megsiratod illőképen,
Pihés lovagod fönn az égben
Ugy kidicsér az angyalságnak,
Hogy otthagyják a mennyországot
S leszállnak hozzád, felhőn szállva,
Rejtélyes öltöző szobádba,
S mikor cserbe hagy a képzelet,
A csalfa - ők ott lesznek veled
S megsugják a mentő ideát:
Miként szabasd legújabb ruhád!!
*
Tehát Hanzi, pártfogoltod,
E gyászvilágnak búcsút mondott.
Fatális nap volt - hirhedt péntek,
Midőn jó Hanz csak arra ébredt,
Hogy volt és nincsen - halva fekszik,
Akár tetszik, akár nem tetszik!
S támadt zavar, kapkodás, lárma
S cserépvásár künn a konyhába'.
Szakácsné, szobacziczus, kukta
Fejét sorjába mind bedugta,
Ki seprővel, ki fakanállal
Rontott a torlaszokon által,
Miket surlásnak örve alatt
Butorbúl össze- s széthánytanak.
És ott állt O - pongyola-mezben -
(Absolválj, ó Apollo! engem,
Hogy képzelmem e pongyolába
Belebotlott!) a kalitkára
Meredve - savó-szemében kín,
Kétség, mint Karthago romjain
Marius ( nőnemben: Máris,)
Apácza- képe litania,
Örökunalmú - - tán mondanom
Sem kell, kit értek: a francz'ja bonne!
"O,ó! - tördelé sipegve - ó!
Monsieur Anzi! mon pauvre oiseau!
Was aben Sie gemakt? - Ki adta
Permiss'jon, hogy magát meghalta,
Mikor Madame est parti - távol...
Mit gondol majd Madame magáról?
Hogy én a tűzre rosz fát tettem,
S kendermagját - magam megettem!"
*
S im ajtó nyilik s egy borzos fő
Kiváncsian kandikál elő.
Az nem lesz más - akárki lássa! -
Az Pistike, az álmos táska!
Rózsás, izmos, gömbölyü térdit
Rövidke ing födi csak félig,
Hóna alatt a "czakumpakja"
A mint hirtelen összekapta,
Búgó riadót hallván zengeni
Első akart a "placzon" lenni,
S enfin - nem múlik a nadrágon:
Csak a legény talpán megálljon!
Mögötte, tuszkolva előre,
Ilmácska Hálófőkötőbe',
Gazdasszony sebbel-lobbal lépked.
S vág szörnyű aggodalmas képet.
Nervozus kissé - anyja lánya,
Viruló tőnek hajló ága,
Növessze ég meg jóra, szépre,
Hogy anyját ebben is elérje!...
*
S kéz kézben, szótlan, néma csendben
Megállnak a halottal szemben.
Nem szólanak és nem kérdenek,
De nyilt kérdés a tekintetek.
Ó mély rejtélyű örök álom!...
Gyermek méláz madárhalálon,
Mint mikor csilláros szobábul
Az ember ki az éjbe bámul
És nem lát mást csak sötétséget!...
Ki mondja meg a kicsikéknek,
Hogy a gyermekelmén itt a nagyok
Tudása, értelme ki nem fog!...
*
Furfangos Pisti végre únja,
A hallgatás oldalát fúrja
És mikor már eleget bámúlt:
Ugy véli, hogy tán csak elájult!
Kap a szón Ilma - perdül lába
Illatszerért a hálókába,
Ottkolony, millflőr úgy özönlik,
Jó Hanzit még agyonfürösztik.
Szerencse, épen hogy legjobbkor
Betoppan véletlen' a doktor.
Hanz üterét tapintja nyomba,
(Tekintete tréfás-mogorva,)
Száját fesziti - Pisti sápad:
(- Hát madárnak is torka fájhat?)
Forgatja, nyomja, nyomoritja,
Ilmácska nézni alig birja,
S föl-föleseng: "Ó doktor bácsi!"
S hangzik az ultimatum: "Ácsi!
Hijják a macskát...ennek vége!"...
S kitörnek mind jajveszékelésbe.
*
Hogy macskát nem hittunk, asszonyom
Azt hiszem, fölös is mondanom.
Mint illő s Hanzinak dukált,
Kiadtuk a parteczédulát:
"Don Hanzi de los Canaros, a
Szabad szerelem s dal herosa
Jelenti, hogy szive megszakadt
És tőle több dalt ne várjanak.
Feltámadáskor szól csak ujra,
H' at angyal a trombitát fújja.
Nem tudja, vajjon addig vársz-e?
Ámen. Requiescat in pace!"...
*
S most még a temetést megirom
Bár fogytán immár a papirom.
Egyszerű volt az és megható,
Szegény fogoly költőhöz való! -
Menet élén kis kukta koczog,
Seprőt emel és úgy vigyorog.
Seprő nyelére gyászt aggattak,
Hogy megláthassa, a ki nem vak.
Utána Pisti rokkant méne
Gördüle harmadfél kerékre,
Ez bandérium akar lenni,
Egy szál csupán - de nem tesz semmit!
S most jő a java - Pisti maga
Kis fakoporsó karjaiba',
Babér futja be köröskörül,
Pistike titkon ennek örűl.
Ilmácska széjjelbontott hajjal
Mozog előre üggyel-bajjal,
Egyik felől a bánat vérzi,
S a kalitka sulyát is érzi.
S im jő a bonne!...Óbégat váltig:
Temessék el mint a kanárit!
Ruhája végződik uszályon,
Ügyel, a tömeg rá ne hágjon:
A tömeget - közkivánatra -
Ezuttal szerény szolgád adta, -
S indul-lendül a gyászmenet,
Gyászdal veri fel a termeket:
"Nem fáj többé a Hanzi feji,
Lux perpetua luceat ei!"
S vonulnak lassan, méltósággal
A szobák hosszú során által
A virágos, titkos sirhelyig,
Hol Hanzi ágyát lágyan vetik.
Hol van ez? merre? - Megbocsásson!
Szólani tiltja fogadásom,
Hallgatok és nem leszek csacska:
Még meghallhatná künn - a macska!
