"Csak izzadnék, s alig keresnék,
feküdjek bár gyolcslepedőn,
ha úgy élnék, akár a többi,"
- szólt a koldus Billy Byrne:
"nyúlj el dédapád roskatag
sírdombján, míg fölkel a nap."
A patak partján, Glendalough-ban,
egy vén sírkő mellett ledűlt,
sok O'Byrne s Byrne nyugszik e földben,
elnyúlt és álomba merült:
a kerek toronyban a hold
s a nap kurjongatott, bomolt.
Az arany király s az ezüst hölgy
táncra perdült és énekelt,
míg lábuk édes táncütemre,
ajkuk édes hangra lelt,
s föl-le szökdécseltek ők,
míg el nem érték a tetőt.
Az arany király s a szilaj hölgy
hajnalig zengték daluk,
kéz- s lábujjak fonódtak össze,
szelet vertek, szállt hajuk,
s úgy énekeltek igazán,
mint feketerigók a fán.
"Befellegzett nékem",- kiáltott
Billy, a börtöntöltelék:
"zsebet metszek, s a tollas ágyba
dugom a pénzt ma este még.
Nem ad nyugalmat énnekem
dédapám roskadt sírja sem."
/Ford.: Kálnoky László/
