Orhan Veli: Kaland

Kicsi, kicsinyke voltam,
Horgot vetettem ki a tengeren,
Egyszerre oda gyűltek körém a halak:
Láttam a tengert.

Csináltam sárkányt, díszeset-farkosat,
Szivárványszínű üstökűt -
Fölengedtem az égre, repülni:
Láttam az ég vizeit.

S hogy felnőttem, már nem tudtam ezt csinálni,
Gyötört az éhség, pénzt kellett keresnem,
Az emberek közé siettem:
Láttam az embereket.

Nem mondok le sem a kedvesről, sem az életről,
Sem a tengerről, sem az égről,
- Mondta a költő, de lehúzta a szemét az égrül a
gond,
Mert szegény, szegény poéta
Az életből eztán csak gondot láthatott.

/Ford.: Végh György/

Orhan Veli: A szabadság felé

Napkelte előtt indulsz,
Mikor még a tenger üstöke hófehér,
Az evezőfogás öröme ott bizsereg tenyeredben
Bensődben a munka boldog láza szökell
Evezel,
Evezel, zengnek körülötted suhogva a hálók
Halakat látsz, eléd sereglenek, fogadásodra kibukkan-
nak a vízből,
Örülve teríted feléjük
Ki a hálót,
S a tenger felcsobog kezeidre pikkelyesen.
S mikor elnémul a sirályok lelke sikongva
Szirti sírjaikon,
Egyszerre
A láthatár alján áthunyorít valami.
S mit mondasz? hogy tengeri lány-e, madár-e?
Ünnep-e? séta? vidámság? móka? mulatság?
Menyecske-sereg? hajékek? fátyolok? felvonulások?
Hej! Haj!
Mire vársz? Vesd csak a tengerbe magad,
Hogy várnak-e otthon, azzal ne törődj.
Csak előre nézz, előtted minden felé a Szabadság,
Légy vitorla, légy evező, kormány, hal, víz, mi akarsz
csak,
S menj, menj, merre a végzeted szólít.

/Ford.: Végh György/

Orhan Veli: Hullám

I.

Hogy boldognak higyjem magam,
Nem akarok én se papírt, se tollat,
Cigarettám az ujjaim közt,
Megyek, megyek belémerülve
Szemközti táj, azúr-kékségeidbe.

Megyek, megyek, hív-vonz a tenger,
A tenger vonz, de tart a föld, keményen.
Van-e italhoz hasonló a légben,
Ó, van-e valami részegítő a légben:
Hogy tőle megőrül, veszélyes lesz az ember?

Tudom, hogy hazugság, mind, mind hazugság,
Hogy nagy csónak, teknő vagyok, hazugság.
A vizek hűvössége bordáimban,
A csónak-padon zúgó szél-vihar,
A heteken át nem szűnő motor-hang:
Mind-mind hazugság.

De megint,
Megint ragyogó napokat tölthetek,
Tölthetek el az azúrban,
A víz színén úszik a dinnye-héj,
Ez vagyok én, szín, az égre-verődő,
A szilvákat reggelente bebugyoláló
Szerelem- és illat- és köd- és pára-háló.

II.

Nem elég semmi toll, semmi papír,
Hogy boldognak higyjem magam.
Amit írtam, mind-mind csak csacsiság.
Nem vagyok csónak és nem vagyok teknő,
Olyan helyen kellene élnem, hol szerepem megnő,
Olyan helyen kellene élnem,
Ahol nem dinnye-héj,
Nem fény, nem köd, nem pára-háló
Lennék, de ember, magára rátaláló...

/Ford.: Végh György/

Orhan Veli: Ingyen

Ingyen élünk, sejhaj, ingyen!
Ingyen a felhő, ingyen az ég is,
Ingyen a domb, a patak,
Ingyen a sár, az eső,
De nem ingyen a sajt, a kenyér,
És mindaz, az ember mivel él.
Ingyen csak a poshadt vizet adják -
Sok koponyába kerül a szabadság -
Azt bezzeg ingyen sose adták. -
Ingyen csak a rabság -
Manapság
Ingyen élünk, sejhaj, ingyen!

/Ford.: Végh György/