Mi mindennapi keserves kenyerünk,
általad nem sok boldogságot nyerünk.
Reggel és este imádságban kérünk,
örömöt mégis oly keveset érünk.
A mi kenyerünk nyugodalmat nem ád.
Rabszolga-kővel őröld a gabonát,
szántsd fel a földet, vesd belé a rozsot,
és verejtékezz, amíg termést hozott.
A fényes földön, rövid léted alatt,
léted s halálod e keserű falat,
s ha fényesebben ragyog egyszer a nap,
szívünkbe önzés és irigység harap.
S aki nappá tesz éjszakát és estét,
napi kenyere hogy megszenteltessék,
ha gondolatban lelkébe hajolna,
hogy hol van hát üdvünk - nem válaszolna.
/Ford.: Bede Anna/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése