Ott a fák most őszi színben állnak,
Sárgák, rőtek, lilák, aranyak,
Termében a pompás őszi bálnak
Dideregnek bújó nap alatt.
Cincog már a szél sunyi bandája,
A dallamban vigyorgó vihánc,
Rázendít már, érzik, nemsokára,
S megkezdődik a vad őszi tánc.
Összébbhúzódnak az utcák, a házak,
Melegítik egymást legalább.
A kémények füstölögve pipáznak,
A kályhákban fogy a fahasáb.
A férfiak fegyvert töltögetnek,
Ők, a vadra éhes férfiak...
Az asszonyok halkan kötögetnek,
Míg pamutjuk tűnt álmot sirat.
Hivatalban hevernek az akták,
A kamrákban rágcsál az egér,
A szobákat őszi gondok lakják,
Néhány elszáll, aztán visszatér.
Mintha a nyár bús koporsójába
Valaki szögeket verne még,
Az elhagyott sétatér porába
Kopognak a barna gesztenyék.
Ahol annyit ültem, a kis padra,
Most hullik egy fáradt falevél,
S egy másikat gyorsan leszakasztva,
Épp melléje ülteti a szél.
A két levél ül a padon csöndben,
Rejtett szívük titkon megremeg,
Mind a kettő aztán légbe röppen,
S úgy elválnak, mint az emberek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése