Jean Cocteau: Megint a szerelem

Megint a szerelem, megint melléje fekszem:
Büszke ormot nyel el ágyad, e mély verem,
Ne hagyd, hogy mások is zaklathassák a lelkem,
Hiszen szeretni kínt szánt az angyal nekem.

Tartsd nyitva szép szemed. Virrassz. Mert viszolyogtat
Az a fondorlatos álom, mely elrabol.
Tudod, milyen nehéz elhinnem bármi rosszat,
De szebb világokat sejtetsz meg alva, hol

Testtelen, arctalan, tájtalanul lebegsz el,
S oly távolban hiszem remegni ajkadat,
Arcodnak mosolya oly messziről dereng fel,
Hogy megtudnálak én gyilkolni emiatt.

/Ford.: Kálnoky László/