Ma itt vagyok. S tán messze, máshol,
nagy, ismeretlen földeken
énrólam álmodik egy ember,
vár, felzokog s hív szüntelen.
Talán szeret. Megérzi lelkem,
ha lopva jő az alkonyat
s a tág, nagy kék ég tükörében
sápadva látja arcomat.
A régi századok hatalma
gyakran legörnyeszt és leüt.
Bús, vézna árnyak légióit
látom rohanni mindenütt.
Tán messze, máshol a ködös múlt
zokog a szemfedő alatt,
késő reménnyel hív ölébe
és a sírok vonaglanak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése