Hulló levéllel besöpörte
Az őszi szél az útakat,
Mint a ligetnek üde zöldje,
Minden mulandó, hervatag.
Az ember visszatér a porba:
A hű szívektől elszakad.
Örök válás, búcsú a sorsa:
Mind elmúlik az ég alatt.
A forró szív kihűl, s ha végre
A múltak sírjává leszen:
Az emlék reszkető kezével
Gyujt neki mécsest csöndesen.
Mert ennek nincsen hervadása:
Él és virraszt a sír felett.
Ez rejti özvegy fátyolába
A bús arcú enyészetet.
Azért, ha vesztettél barátot,
Hullasd sírjára könnyedet:
Ha kedvesed' mély sírba zárod,
Sírj, sírj a drága hant felett.
Keresd fel könnyel és virággal
A csendes, jó halottakat:
Hogy majd, ha síri fád beárnyal,
Téged is megsirassanak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése