Egy-két lépés, elfogy az aszfalt
és a mező
terít a földre gazdag asztalt.
Itt csönd van. E diófa bólong
a halkan regél
az avar és a sárguló lomb.
Azt mondja, mély, mély, mély, a bánat,
örök-igaz,
mint a hegyek és mint az árnyak.
A rózsa váltja koszorúját, -
de egy marad:
az élet és a szomorúság.
Én már kacagtam s győzve-győztem,
most leülök
a sárga fejedelmi őszben.
Sok nyár és sok lány nevetett rám.
Lassan kihull
kezemből égő cigarettám.
Üres kezekkel mit akarjak?
Csak sírni jó.
Fejem fölött köd, csúnya varjak.
A szívem semmire se vágyik
és ríkatom
az őszi bánat furulyáit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése