Erdő sűrűjébe mentem én dalolni,
vadonerdő mélyén dalkoszorút fonni,
s egyszerre csak hallga, mint a fák harangja,
megszólalt a búgó vadgerlice hangja,
hallgattam gyönyörrel, s szinte néma lettem:
- Vadgalamb testvérem, dalolj énhelyettem!
dalolj énhelyettem!
Mentem a patakhoz, partjára leültem,
szívem elővettem, azon hegedültem,
de a patak hangja ezüstösen csengett,
hegedűm húrjánál százszor szebben zengett,
akkor a hegedűm csöndben visszatettem:
ezüstpatak húgom, muzsikálj helyettem,
muzsikálj helyettem!
Országútra tértem, hol a szélvész vágtat,
tépi, csavarintja az útszéli fákat,
szóltam, és hangomat szárnyaira kapta,
viharzó tüdején szerte harsogtatta,
akkorát rikoltott, hogy beléremegtem:
- Szélvész, erős bátyám, kiálts te helyettem,
kiálts te helyettem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése