Feléd, feléd, te drága lélek,
Repülnek bús fohászaim.
Magányomban veled beszélek,
Ölelve képed' karjaim.
Unalmas század minden óra,
Mely nem körödben röppen el:
Haj, nem talál más nyugtatóra
Kívüled e vérző kebel.
Ha dallok, gyászos a víg ének,
Sértik szivem lágy hangjai:
Érzem?: víg perceim eltelének,
Közelgnek a bú napjai.
Mérföldek nyúlnak el közöttünk,
Eltilt idő és messzeség:
Oh -...a frigy, mit kötöttünk,
Fog-é, fog-é majd élni még?
Ha majd derült élet körében
Neked kedv és öröm virúl,
Ha majd kiesb táj édenében
Feléd vidám hajnal pirúl,
Ha boldogságodat tetézni
Ifjak szerelmért esdenek:
Fogsz-é a multra visszanézni,
Hol oly csekélyek mindenek?
Ha élte rózsa-hajnalában
Imádód majd előtted áll
S forró szeme lángzatában
Szivével szivedért kinál,
S tűz és erő, kedv és reménység
Dereng az ifju arcain -
Gondolsz-e vissza egyszer csak még -
Andalgva a mult kinjain?
A társas élet víg körében
A víg májusi esteken,
Járván az alkony hűs csendjében
Árnyas, virító kerteken:
Ah, mily könnyű lész elfeledni
Egy oly kietlen, bús telet,
Hol csak tüskét lehetne szedni,
Hol elfagy a lángképzelet!
Ah, összevetve majd a multat
A víg jelennek bájival, -
A bánatost, ködbe borultat
Az új öröm rózsáival:
Ki fog vádolni, Lányka, hogyha
Felejted az örömtelent:
S kezed kinyujtod a rózsára,
Éldelve a kedves jelent?
Én nem vádollak: csak szivemnek
Emésztő lángját vádolom:
És égi üdvét egy telemnek
Öröklő télben gyászolom.
Tavasz, nyár, ősz - mit ér nekem már, -
Volt egy telem: szebb, mint tavasz.
Ősznél kiesb, forróbb, mint a nyár,
Ah - volt, - de többé nincsen az!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése