Orhan Veli: Hullám

I.

Hogy boldognak higyjem magam,
Nem akarok én se papírt, se tollat,
Cigarettám az ujjaim közt,
Megyek, megyek belémerülve
Szemközti táj, azúr-kékségeidbe.

Megyek, megyek, hív-vonz a tenger,
A tenger vonz, de tart a föld, keményen.
Van-e italhoz hasonló a légben,
Ó, van-e valami részegítő a légben:
Hogy tőle megőrül, veszélyes lesz az ember?

Tudom, hogy hazugság, mind, mind hazugság,
Hogy nagy csónak, teknő vagyok, hazugság.
A vizek hűvössége bordáimban,
A csónak-padon zúgó szél-vihar,
A heteken át nem szűnő motor-hang:
Mind-mind hazugság.

De megint,
Megint ragyogó napokat tölthetek,
Tölthetek el az azúrban,
A víz színén úszik a dinnye-héj,
Ez vagyok én, szín, az égre-verődő,
A szilvákat reggelente bebugyoláló
Szerelem- és illat- és köd- és pára-háló.

II.

Nem elég semmi toll, semmi papír,
Hogy boldognak higyjem magam.
Amit írtam, mind-mind csak csacsiság.
Nem vagyok csónak és nem vagyok teknő,
Olyan helyen kellene élnem, hol szerepem megnő,
Olyan helyen kellene élnem,
Ahol nem dinnye-héj,
Nem fény, nem köd, nem pára-háló
Lennék, de ember, magára rátaláló...

/Ford.: Végh György/