A láng ellibbent a sötétben,
amint betört a szélroham,
de mi már hallgattunk is régen,
mint az öregek, komolyan,
nekünk nem mondott semmi újat
ez a hirtelen zivatar,
belénk nem csapkodtak a gallyak,
minékünk nem volt ravatal,
az elfeketült föld s a mennybolt,
mely oszladozni fölfakadt
(csak most emlékszem rá, milyen volt!)
Még csak biztató szavakat
sem szóltunk, nem néztünk egymásra,
mint munka után ki leül.
Csak ültünk ott, mi három árva,
kiki magában, egyedül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése