Köd térdepel a fenyőfákra,
az ágak közt szél fuldokol,
halotti verejték a pára,
az éj az erdőkre omol.
Koporsóját a csend rámzárta.
Királysírok hűse honol
szobámban: - átsüt csontom váza
a lázak balzsama alól.
Mint egy felébredt tetszhalott
tehetné csak: - rá gondolok
a múltra hosszan, mélyen,
és mind abból, amiért éltem,
s amiért mostan meghalok,
- csak egyedül Reád emlékszem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése