Óvott, féltékenysége-gyötörve,
mint Isten napját, úgy szeretett.
Gyűlölte fehér madaram, meg is ölte -
ne fújjon hajdani énekeket.
Szólt estefelé szobámba belépve:
"Szeress! Hadd hallom víg dalodat!"
Elástam a vén égerfa tövébe
a kút mellé a fehér madarat.
Ígértem, hogy nem sírok utána,
de akkor kővé vált a szivem.
Minthogyha édes éneke szállna
zengve tovább...még egyre hiszem.
/Ford.: Rab Zsuzsa/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése