Ne küldj több hírt galambszárnyakon,
ne írj többé riadt levelet,
márciusi szélként ne legyezz:
már a lombos édenben lakom,
nyugalom van itt, fejem felett
topolyafák sátra lengedez.
Idelátszik városunk. A ház,
őrbódé, kaszárnya, befagyott
folyón a kínai sárga híd.
Dideregsz...három órája vársz,
őrhelyedet csak el nem hagyod,
ámulsz: mennyi új csillag vakít!
Surranok, mint mókus, fák hegyén,
hölgymenyét képében könnyedén,
én zengetem vadhattyúk szavát,
hogy ne féljen ott a vőlegény,
förgeteges tél haván-jegén,
amíg várja holt menyasszonyát.
/Ford.: Rab Zsuzsa/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése