Ha mikor napjaim homályba borulnak,
Ha víg kedvem változik,
Minden vigasztalás távozik,
S komor gondolatim háborogva dúlnak:
Ó Fánni! szép szemed egy tekintetére
Új nap jő legottan elmémnek egére.
Elűzvén a búnak setét fellegét,
Meghozza vigságom nyájas seregét:
S egy mosolyodásod esdeklésemre,
Isteni csendességet önt lelkemre.
Mint mikor Boreas hatalmas társai
A tengert megháborítják,
Fenekéből felfordítják,
S egeket csapdosnak dagályos habjai:
Venus Gráciákkal a parton múlatván,
S magát történetből nékik megmutatván.
Éol nemzetsége hirtelen eltünik:
Egy mosolygására szél, tenger megszünik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése