A szememben ugrásra készen
ülnek a könnyek.
Mikor keményedik csigaházzá
a magányom?
Ha biztos lennék, mint a fák,
vagy a hegyek!
Süvít bennem a fájdalom,
mint szélben kopasz ágak.
Szerelem, szerelem,
barnaszemű melegség!
Érted etetem
a cinkéket, s ha veréb jön,
szülőföld, hűség - régi gyerekvers
lehel szivemre puhán.
Hosszúcsőrű a vörösbegy,
mint púpos teve, borzas a hegy:
sok homorúság,
kialudt, suta csonkok.
Állati lábnyom a hóban,
régi emlék -
de ha az éj pernyéje pereg rám,
éretted kiabálok.
/Forrás: K.G.: Nálunk a málnabokrok/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése