Lángol a dél lehellete.
Tüze gyújtva, tikkasztva forral.
Göndör kis párákkal tele
füstölög a sötét hegyoldal.
A rezgő lombon át a nyár
csak árnycsipke-darabokat szór.
Altatót csengenek a nyáj
vándor csengői a magasból.
Acéltükörben tündökölve
kéklik a tó a szirt alatt
s vígan, bizakodva csörög le
tarka kövein a patak.
És míg félálomba-gyönyörbe
lankadtan, balzsamittasan
hanyatlik a lejtő a völgybe,
ahová a szellő suhan:
a táj fölé, mint egy-egy isten,
gleccserek orma tornyosul -
jéghomlokukat fényözönben
fürdeti az örök azúr.
/Ford.: Szabó Lőrinc/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése