Majd ha karjaid közt fogsz tartani engem
Te, akit most én emelek,
babusgatni fogsz, gyenge vénembert,
ahogy én téged, pehely gyereket,
ha majd elkapsz utolsó estemben,
mint dőlni készülő botot
s már alig ragadó öreg szívem
friss lányszívedhez tapasztgatod,
s állok, karodban, nem moccanva,
s titkon, szárny nélkül is, röpülök,
bárhogy szorítasz, sebesen szököm már,
halovány, messzi csillagok között:
akkor érzed majd, milyen meleg voltam
szétfoszló kendőd ha már nem leszek.
Két üres karod felém tétovázik:
s mackód üvegszeméből könny pereg.
Te, akit most én emelek,
babusgatni fogsz, gyenge vénembert,
ahogy én téged, pehely gyereket,
ha majd elkapsz utolsó estemben,
mint dőlni készülő botot
s már alig ragadó öreg szívem
friss lányszívedhez tapasztgatod,
s állok, karodban, nem moccanva,
s titkon, szárny nélkül is, röpülök,
bárhogy szorítasz, sebesen szököm már,
halovány, messzi csillagok között:
akkor érzed majd, milyen meleg voltam
szétfoszló kendőd ha már nem leszek.
Két üres karod felém tétovázik:
s mackód üvegszeméből könny pereg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése