Emléked, mint virág a könyvben,
Veszíti színét, illatát.
Gyakorlom szívem' a közönyben,
Egykedvűen gondolva rád.
Idő, távolság áll közöttünk,
Mit sóhajtunk egymás után!
Én azt hiszem, most összejönnünk
Nekünk még jobban fájna tán.
s ha olvasnám, hogy férjhe' mentél,
Most, túl az élet tavaszán,
Vagy ami rosszabb tréfa ennél,
A síré lettél, drága lány:
Mint akinek van nevelése,
Siratnálak szokás szerint:
S aztán, más nő szemébe nézve,
A régivé lennék megint!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése