Szép arcu török kedvesem elment a karomból.
Bántottam-e tán? Dúlt agyam ilyesmire gondol.
Eltűnt a világszép szem előlem, sose látom,
Hull - senki se tud róla, hogyan - könnyem a gondtól.
Még gyertya szivéből sose szállt annyi korom, mint
Sóhaj zsigeremből, ami tűzben kavarog, forr.
Forrás a szemem, szüntelenül árad özönnyi
Könny, és a nyomában viharok vad dühe tombol.
Már összeesem, szörnyü tetőled külön élnem,
Jó gyógyszerem elment, öl a kín mérge, tudom jól.
Szív súgja: fohász egyesülést visszahozott már:
Most csak mecsetet járok, imámból siralom szól.
Használ-e zarándok-ruha? Nincs kibla e helyen.
Mért küzdjek? A kedv és öröm elment a falumból...
Kérdeztem az orvost, aki vizsgált s komoran szólt:
"Jaj néked! E bajtól dehogy is ment meg a doktor!"
Kedves, te ne késs kérdeni: jobban van-e Háfiz,
Mert hát a halál váltja meg őt már a bajoktól.
/Ford.: Képes Géza/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése