Virág helyett húgom sírjára
egy csokor verset viszek én,
ne leljek a mezőn virágra,
csak bús hangra szív rejtekén.
És legyenek ezek a versek
bánatos testvér sóhaja,
gyakorta feszítve a mellett
múlt emlék bús dalaiba.
Versem remegő kézzel írtam
és a hangom is remegett,
éjidőn olvastam titokban
és sírtam mindnyája felett.
Hadd legyenek e rózsakelyhek
virágzó május-gyermekek,
könnyeimmel megöntözöttek,
míg bánatomba görnyedek.
Virág helyett húgom sírjára
ezt a vers-csokrot hullatom,
fölötte testvér suttogása:
húgomat már nem láthatom.
/Ford.: Weöres Sándor/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése