Későn hozott az élet össze:
Más férfihoz vagy te már kötve.
Titkolt hevünk' útjában áll
Törvény s a megszokott morál.
Egymásra néztünk vágytul égve:
De hogy szivünk legbensejébe'
Mi forr, titkolja ajakunk...
Ah, túl erényesek vagyunk!
Erényesek!...Ki tudja, tán csak
A félénkségnek, gyávaságnak
Adunk ily hangzatos nevet,
Így csalva a természetet.
Mások vagyunk mi gondolatban,
S meg' mások tettekben, szavakban.
Egymásra titkon éhezünk,
S vágyunkat szítva vétkezünk.
Égünk tiltott szerelmi tűzben,
S nem szólunk róla egy betűt sem.
Világ előtt ez szép erény,
De próza és nem költemény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése