(A "Hitvesi szerelem"-ből)
Lucia, itthagytál, itthagytad az éjben atyádat
fénytelen éjbe rabolt, én kicsi lányom, a sors.
Vagy nem is éjbe, hisz éppen az éjt hagytad te el, és most
fénybe borít roppant égi sugárkoszorú.
Ó, én látlak a mennyben! Hát te, szülőd, kicsi lányom,
látod-e? Vagy botorul képzeli árva atyád?
Szívem fájdalmára e csöpp sír ád pici enyhet,
haj, de nem érezhet semmit a por s a hamu.
Mégis, hogyha tovább él, lánykám, bármi belőled,
légy boldog: zsengén vitt el a durva halál.
Én itt éjben, gyászban tengődöm: jutalomként,
lám ezt kapta atyád, Életem, életedért!
/Ford.: Csorba Győző/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése