Hát itt maradtam egymagam,
pergetve napjaim.
Ó szabad hattyúk, boldogan
szálló barátaim!
Sem könnyem sincs már, sem dalom,
hogy visszatérjetek.
Csak csöndesen imádkozom
estente értetek.
Egyikőtök, suhanva fent,
nyíllal találkozott
s zuhant. A másik megölelt,
s hollóvá változott.
De évente, mikor a hó
olvad, egy-egy napon
a Katalin-kert csillogó
tavát csodálhatom.
A szárnysuhogást hallgatom
a kék tükör felett.
Ki nyitotta ki, nem tudom
síri börtönömet.
/Ford.: Rab Zsuzsa/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése