A szalmarózsa szikkadt-rózsaszín,
felhőrongyok csapva durván az égre,
halvány-finom a zsendülő levélke
a park egyetlen tölgye ágán.
Alkonyi fény süt át az éjjelen.
Milyen jó itt, szűk kis zugomban, távol!
Gyengéd sejtelmekről, örök csodákról
madarak társalognak most velem.
Boldoggá tesz a kinyíló határ,
az erdei kis út, a mélybe hajló,
a csöndesen nyiszorgó, görbe palló,
s az, hogy csak pár napot kell várni már.
/Ford.: Rab Zsuzsa/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése