Leszáll az éj, az út kihalt,
oldalt, álmos hullámveréssel
a vízár lomha sodra tart
szembe a hangtalan sötéttel.
Mély medrében oly zsémbesen,
oly bosszúsan zúg s háborog,
mintha nyugodna szívesen,
s én ugyanoly fáradt vagyok.
Megyünk, bánatos utazók,
éjjel, idegen tájakon,
kitartón s nem hallatva szót,
kettesben, de hová vajon?
/Ford.: Kálnoky László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése