Az életet nem könnyű elfeledni,
Nem meredni mindegyre sírokra, fejfákra:
Érzed-e még a gettó fanyar füstjét,
Párizs árnyékos fasorait járva?
A nap foltjain lépkedsz, mint öreg atléta,
s nem ismered új izét a júliusi méznek,
s ha alszol, rejtekükből kilépnek-e még a
fiatal költők, ifjan elesett vitézek?
Mert én asztalhoz ülve minden délben
munkába törten, mégis új reménnyel,
virágkacaju júniusban érzem:
hamuval kevert öröm minden étel.
/Ford.: Kerényi Grácia/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése