Csak mímelem én, hogy
nem félek az éjtől,
ablakomba ha állok,
a kinti sötéttől:
az égre nézni
kényszeredve tudok csak,
hol szörnyű felhők
s szörny-csillagok lobognak.
S a fa is amott
úgy feketéllik,
szemhéjam alá, az
ágyamba rémlik.
Kebledre bujok,
zengő szivedre:
nyugodt fák és éjszakák
susognak benne.
/Ford.: Kerényi Grácia/
/Forrás: Titkos szabadság/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése