Azon az órán, amidőn a réten
a fű a legbúsabban lengedez,
a bőregér az égnél feketébben,
zörgő szárnyán rovar után evez,
a holdvilág, az eltört márka-gyűrű,
nagy, kővévált felhők közt darvadoz,
a levegő lelkek hadától sűrű
és túlvilági könnytől harmatos:
állj meg, ember, a hűvös erdőszélen
és szólítsd csendben halottaidat,
szivedből szivükig búsan-merészen
építs valami szép felhőhidat.
Létezésüknek kóstold meg a titkát
s a kósza lángból, mely feléd lobog,
fogj el bár egy jánosbogárnyi szikrát,
s vidd magaddal, mint boldog zálogot!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése