Mint rozsvirág vagyunk, mint rozsvirág:
kalászt vet, érik s újra bomlik...
Mint rozsvirág vagyunk, mint rozsvirág:
hallgatjuk lomb zaját, madár dalát
s szívünket, amint hánykolódik.
Fehér köd árad a mezők fölött,
megül a földek, utak szélén...
Fehér köd árad a mezők fölött...
Halkul a szív, ahogy leszáll a köd,
s megáll, amint kihuny a napfény.
Dombok és erdők, völgyek és folyók
hívták napunk s szívünk - hiába.
Dombok és erdők, völgyek és folyók:
mind a föld halott uráért zokog
gyűlvén holt házak udvarába.
U...Uhu...Jönnek mély erdőkön át,
s visszhangjuk szólal hegyen-völgyön:
u...uhu...jönnek mély erdőkön át
holt napjaink, éveink, mind tovább,
s nővérünk - a halál - velük jön.
/Ford.: Tellér Gyula/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése