Mindig készen tartod a rózsaágat
az igazi rózsának: egyre résen,
tested kapuján hallgatózni készen,
forró füllel váratlan nyílra vársz csak.
A semmiből oly hullám sose támad,
mely ne vinné szebb fény felé merészen
vágyó árnyadat. Csillagodban ébren
életre vársz, mélyén az éjszakának.
Örök jeledet hordja a valóság.
Majd fényként, mit a csúcsok visszavernek,
mit megjelölsz, abban kell újra élned.
Rózsának mintaképe lesz a rózsád:
az összhangnak hallásod: a tüzeknek
eszméd: csillagoknak álmatlan éjed.
/Ford.: Kálnoky László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése