Vadgalamb szállt ablakomra,
megkoppan az üvegen,
galambszárnyú őz simul rám,
halkan jár a sziveken.
A nyitott táj becsukódik,
zölden hull le a levél,
kedvesem ha nem lép rája,
szél fölkapja, táncrakél.
A nyitott táj becsukódik, -
Te szemed nem rebben el
vadgalambbal, falevéllel:
tárt szemed szememre lel.
Bár az őszi nap kilobban,
ködszaggatta éjbe hull,
szemem fogja szemed fényét,
galambszárnnyal rádsimul.
Úgy szeretlek, mint a rózsa
májusesti harmatot,
mint a rét a kasza élét,
mint a vágy a bánatot.
Életembe beleforrtál,
életem vagy, éltetőm,
nyár hevében friss hideg víz,
pezsgő ujbor őszidőn.
Szőkeségem barnasága,
zöld szememnek árnyai,
álmaimnak ébrenléte,
ébrenlétem álmai,
józanságban bolond kedvem,
bolondságban jobb eszem,
vigasságom bánatomban -
boldogságom, kedvesem!
/Forrás: K.G.: Nálunk a málnabokrok/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése