Liudas Gira: A Neris este

I

Csobog a Neris esthomályba hullva,
és egy ódon titkot mesél,
nem értem,
bár hallgatom újra, újra,
csobog a Neris esthomályba hullva,
s századok leple ó, jaj! mégse hull a
varázslatokról, amelyekben él.
Csobog a Neris esthomályba hullva,
és egy ódon titkot mesél.

II

A Nerist fehér pára rejti,
eltűnt a folyó, partjait
köd-hullámok között felejti.
A Nerist fehér pára rejti,
századok titka tárul itt.
A Nerist fehér pára rejti
s az eltűnt folyó partjait.

III

Felszáll a fehér köd, lebeg,
felém úszik gomolyogva,
sosemvolt legendát rebeg.
Felszáll a fehér köd, lebeg,
erdőt ringat, völgyet befed
lágyan körülzuhogva.
Felszáll a fehér köd, lebeg,
felém úszik gomolyogva.

IV

Szülő-folyóm, vén Nerisem,
százados álmodba merülve
miért sóhajtasz, halk vizem?
Szülő-folyóm, vén Nerisem,
téged is nyomaszt, meghiszem,
a gond, mely agyamat megülte...
Szülő-folyóm, vén Nerisem,
mért sóhajtsz, álmodba merülve?

/Ford.: Tótfalusi István/