Múlnak únott napjaink vánszorogva,
Harcot, szép célt hiába keresel.
Mint sárga gólyahír, eltaposva,
Haszontalan hervadnak el.
Elménk erőtlen. Tanácstalan állunk:
Miért tűrünk? És miért harcolunk?
Sok kezdeti kín! S amit nem találunk,
Már a keresésébe se fogunk.
Próbáljuk mások tettét elitélni,
Újra s újra szépeket mondani,
Sokat töprengve bár, de - tétlen élni.
S dicsekszünk, mint "e föld óriásai"!
/Ford.: Tandori Dezső/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése