Kertemben, az ablak alatt
kivirágzott az őszirózsa.
Az ősz nem hangol engem búsra,
én nem sajnálom a nyarat.
Kertemben, az ablak alatt
kivirágzott az őszirózsa.
A szívderítő égi kék,
mely szemünk vonzotta nemrég,
mint a réti virág a lepkét,
most szürke felhőktől setét.
Kertemben, az ablak alatt
reggelre elfagyott a rózsa.
Ám nem sajnálom a nyarat,
az ősz nem hangol engem búsra.
Mindőnknek szíve fel van osztva,
fel, napokra és évszakokra.
Mikor hevít a szerelem,
tavasz virul minden helyen,
hogyha eltelít az öröm,
minden nyári virágözön,
s a bánat ha szívünkbe szúr,
az ősz jön láthatatlanul...
Ősz van, ha gyászdalt zúg a lélek,
hogy álmod bánat fútta el,
s bús szemed hasztalan perel
árnyaiért a tűnt reménynek.
És keserves könnyeket ejtünk,
mikor temetjük hallgatag
a boldog ifjú álmokat,
álmokat, miket nem emeltünk
a Nap trónjára, mint igértük
egykor, a korral nem törődve:
mikor temetjük hallgatag
a boldog ifjú álmokat,
sok régi társunk és vezérünk,
s magunk is vágyunk már a földbe...
Kertemben, az ablak alatt
kivirágzott az őszirózsa.
Az ősz nem hangol engem búsra,
és nem sajnálom a nyarat.
/Ford.: Tótfalusi István/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése