Lágy szél suttog a fák között.
Mint gyermek hozzájuk simulva
lent a fűben szól a kabóca.
Új nap, minden téged köszönt.
Ott távolabb úgy kanyarog
az országút, akár a hernyó.
Dalaimmal elszállni oly jó
oda, ahol otthon vagyok,
hazám, ahol litvánok élnek,
enyém vígságuk, bánatuk:
áldomást isznak, száll az ének,
s talán nevem eszükbe jut.
Daloljanak hát vígat, szépet,
újat, vígat vagy szomorút.
/Ford.: Szokolay Károly/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése