Az égen megint pára leng,
és ködösek a völgyek.
Egy hölgyet várok idelent,
egy kaméliás hölgyet.
Azt várom, ki megszeret,
akit még sosem láttam.
Kék fényű haj és kék szemek...
keblén orchideákkal.
Kint ragyogó eső pereg,
hull a lakónegyedre.
Most mindenki inni mehet,
akinek jó a kedve.
S az, ki kortyol jóizü sört,
s a kancsón által néz szét,
úgy találja, hogy ez a föld
valóban csupa szépség.
De nekem más kell: szerelem.
Én vágyakozva várom:
talán már holnap ölelem
és csókolom a párom.
Addig a rím s a vágy epeszt,
tán bölcs tartalom nélkül.
Higyjék el: érte írtam ezt
a dalocskát is végül.
Kint hull az eső fényesen,
kopogtatja a földet.
És én csak várom és lesem
az ismeretlen hölgyet.
/Ford.: Bede Anna/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése