Sápadtan eltűnődni délben
egy forró kerti fal tövében,
hallgatózni cserjésben, csalitosban,
rigó ha füttyent, kígyó hogyha moccan.
Vöröshangyák sorait óra hosszat
lesni a bükkönyön s földrepedésben,
míg megszakadnak, majd összefonódnak
parányi halmok tetejében.
Lombon át a távolt kísérni szemmel,
ahol pikkelyesen lüktet a tenger,
míg ott, hol kopasz sziklák meredeznek,
a tücskök ciripelése reszket.
S kápráztató napfényben őgyelegve
jutni a szomorú tapasztalatra,
hogy az egész élet s minden keserve
hosszú fal, mit szemlélünk tengve-lengve,
s mely fönn hegyes üvegcseréppel van kirakva.
/Ford.: Kálnoky László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése