A fülledt kunyhóból az éjben
a tornácra mentünk ki mi,
s foszforeszkáltak, mint mesékben
az ég kósza oszlopai.
Így láttunk, hogy az éj leszállott,
háztetőt s égboltozatot,
s szabad szemmel a két világot
könnyen összemérhettük ott.
Rokonságunk évszázadokra
nyúlik, s bennünk ujjong belül,
ha elménkben egy pillanatra
fénylő világosság derül.
Mikor szemünkbe a mindenség
mohón tekint, mint aki vall,
és mint parázsló meztelenség,
ragad magával a vihar.
/Ford.: Kálnoky László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése