Mióta untat az élet,
élni kezdtem megint.
Élni kezdtem, híjával a reménynek...
Haljak meg Isten parancsa szerint.
Kevésre, sokra várnom
kellett sok évig:
néha oly sokra, hogy hóbortos álmom
felszállt, s meg sem állt a csillagos égig,
máskor kevésre vágynom,
amennyivel más szívek be sem érik.
Ma semmire se várok.
Mit is remélhetek?
Tudom, hogy csak az az enyém, mi oda már:
alig kívánom, amit megkívánok:
távolról szeretek, s csak titkon szeretek...
Ha Isten úgy akarja, jöjj Halál!
De mi közük ehhez a csillagoknak?
A magasban dicsőn tovább ragyognak.
/Ford.: Kálnoky László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése