Hullámait kezed borzolj vajon
a zsenge fű zöld tengerének?
Lehet-e, hogy álmomban újra hallom
jól ismert, bölcs, kedves beszéded?
Te lépsz be a homályos alkonyatba,
hol elmélyül az árny sötétje?
Akár az ódon balladák lovagja,
büszkén, nyugodtan visszatérsz-e?
A Drávától jössz, ahol eltemettek.
Hegy, víz nem akadály előtted.
Megállsz, én látom sugarát szemednek,
s így szólsz, ki a halált legyőzted:
"Bűnös vagyok, de talán megbocsátod,
hogy nehéz harcok közepette
sok száz kérdésed, drága vallomásod
még katonád is elfeledte.
Ott nem lehetett emlékezni nékem,
de égett a fegyver a kezemben:
hazámat s téged védtelek keményen
az új, kegyetlen zsarnok ellen..."
Figyelek értelmes, nyugodt szavadra,
míg remegő ijedelem tölt,
s megkérdezem:"Hazádtól elszakadva,
nem nyom nagyon az idegen föld?"
Hirtelen az összeráncolt szemöldök
alól tűz villan, szikra volt csak.
És már nyugodtan magyarázva közlöd:
"Testvérföld könnyű a halottnak."
Pirkad a hajnal...Te repülsz nyugatnak,
mert kél a nap. De visszavárlak.
Éjféltájban majd megzörren az ablak:
mint a szellő, kopogtat árnyad.
/Ford.: Kálnoky László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése