Befagyott a part mellett a csónak,
foglya lett a jégnek meg a hónak.
Szomorú a fogság, átalussza,
szakálla van jégből, meg bajussza.
Itt gubbasztok én is behavazva,
vele együtt várok a tavaszra.
Majd csak lesz tán tavasz az idén is,
szabadul a csónak, vele én is,
szabadulunk a sallangos hámból,
abból ugrok én is, a ruhámból.
Csónak orrán meztelen lebegve
felnyujtózom, fel a kék egekbe,
szép kék selyme a tavaszi mennynek,
azt kapom én vállamra köpenynek,
felcsapom fejemre a napot,
lánggal égő szalmakalapot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése