A nyáron nem láttunk napot.
És jött a hideg ősz
és a bokánkba harapott.
Hideg és csepegős.
A tél is mocskos, meztelen,
lucsok van bőven, hó kevés,
hanem egy tiszta reggelen
megjött a nagy meglepetés.
Ilyenkor már kopár a kert,
de most mit látok ott?
A kert, amit zúzmara vert,
ezüstté változott.
Nagy ezüst kandeláberek
a fák és szép ezüstcsokor
minden bokor s a nagy kerek
virágágy szebb, mint bármikor.
Siettem érted, hívtalak,
volt nagy álmélkodás,
csak attól féltünk, hátha csak
álmodjuk, oly csodás.
Ezüstkert! végig színezüst!
Milyen tömör, milyen nehéz!
csak az kell, egy gallyal megüsd,
megzendül akkor az egész!
Nem is csodáltuk volna már,
ha felszáll valahol
egy szép ezüsttollú madár
s ezüsthangon dalol.
Ragyogott, szinte tükrözött
a mesekert, a csodakert
s a rengeteg ezüst között
piros szívünk ugrálva vert.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése