Tavasznak s napfényes fövénynek
nem hasonmása az öröm.
Hajdinapelyhek sosem érnek,
csak szél-cserzette bőrödön.
Jó volt égkék víznél lefeküdni
a virágpelyvás labodán.
Megesküdtünk, egyek leszünk mi,
és el nem válunk soha tán.
Tömjénhomály...A vézna este
vonaglott tűzcsipkéken át.
Elkísértelek a ligetbe,
hol szüleid kunyhója állt.
S mint lágy bódulat béna foglya,
csak arra tudtam nézni én,
hol a tornácról mosolyogva
intettél kendőddel felém.
/Ford.: Kálnoky László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése