Balázs Béla: A kert és az asszony

Hatalmas ősz van. Behódolt a kert.
A fák: mezítlen, néma foglyok, állnak,
Elébe szórva kincseit a nyárnak,
Most ítéletre várnak. Vár a kert.

Az erdőn fent, még zajlik a csata.
Lélegzetfojtva hallgat lent a kert.
S íme, a nyárnak futó csapata
Véres zászlót az alkonyégre vert.

Egy asszony áll a kopasz fák között.
Dacosan, mint egy elárult vezér
Nézi a pírt a barna hegy fölött.

Gőgöshalványan, mozdulatlanul.
Remeg egy kert körötte s egy levél
Félve, puhán fehér kezére hull.

/Forrás: B. B., A vándor énekel/