Cugler Matild: Dalok

I.

Mikor mindent elveszitél.
Minden reményt, minden vágyat,
S nem szállják meg szived többé
Titkos érzet, forró vágyak,

A rózsának, amely virit
Nem kérsz akkor öröklétet.
Örülsz neki, de ha hervad
Nem sirsz, hogy nincs benne élet.

Nem kérsz hitet, változatlant,
Nem kérsz szerelmet a sirig
Hisz tudod, az ég a földnek,
Csak egy pillanatra nyilik.

II.

Viszonzatlan szerelmedet
Bús dalokba énekeled,
S miként terhet, végtelen kint
Ugy tekinted életedet.

Hej! Nem tudod, milyen kin az
Amikor semmi sem fájhat már.
Nincsen hited, nem szerethetsz,
Szived, lelked oly kopár.

Lám én szeretném érezni
Fájdalmadat, nagy kínodat.
Mert a szivem fásult, üres
S jobban gyötör ez a tudat!

III.

Izzó forró Etna hegye
De annyi tüz nincsen benne,
Mennyi kínos kétségbeesés
Lakik az én kebelembe.

Nem is ragyog annyi csillag
Tiszta, derült nyári éjen,
Fájdalomtól s nagy kínoktól
Mennyi könnyem hullt már nekem.

És hasonló nagy kinomhoz
Csakis egy van a világon:
A te hideg nagy közönyöd
Mely megölte boldogságom !

IV.

Hogyha egyszer latba vetnénk
Szerelmemet s szerelmedet,
Hidd el, hogy az érzelemből
Kisebbik rész jutna neked.

Mert a férfi szerelmében
Csakis önmagát szereti,
Amig a nő a reménységet,
Istenét csak ebben leli. -

Ez az égi, szent érzelem
Osztályrészül kevésnek jut, -
A gyönyör a férfi hite,
De szeretni csak a nő tud!

V.

Ha az égről csillag fut le,
Azt hallottam életembe
Hogy az ember forró vágya
Teljesedik nemsokára.

0lyan szép volt sokszor látnom
Csöndes, nyári éjszakákon
Ezer csillagot az égen
S ezer vágyam támadt nékem.

Királyné kívántam lenni,
Amint egy tündér tündökleni,
S bár elmondtam ezt a vágyat,
Csillaghullás még sem támadt.

S akkor megláttalak téged,
Szemedben a derűs éget.
Merengtem a csillagokon
S égbe szállt a gondolatom.

Ezer vágyból én Istenem
Csak egy teljesedjék nekem,
Hogy szeressen, mint szeretem
Csakis ezt add meg én nekem.

Ekkor megfogtad a kezem
S annyi szépet mondtál nekem
Hosszan néztél két szemembe
És az égről csillag hullt le.

/Ford.: Brán Lőrinc/