Krüzselyi Erzsike: Feketeség

I.

Valamire vágyom, valahova vágyom,
Úgy el-eltöprengek őszi éjszakákon.
Jönni érzem már zord havát a télnek,
Hulló kis levelek elmulást beszélnek.
Fáj a szivem - félek...

II.

Suhannak körültem fenyegető árnyak,
Mintha a sugarak végsőt lobognának,
Mintha utoljára intene az élet,
Mintha kapujában állanék az éjnek,
Nagy feketeségnek...

III.

Ha kezem ráteszem gyengülő szememre,
Sötét nagy félelem borul a szivemre.
Az a feketeség a nagy örök csendben,
Az a feketeség fenyeget engem,
Az van az eszemben...

IV.

Uram, ki a lelkek szárnyait kibontod
Ugye kiterjed még én rám is a gondod?
Ugye a Te lelked, ha sujt is, csak áld az,
Ugye a sok búért, amit most rám adsz,
Majd egyszer megáldasz?