Krüzselyi Erzsike: A te barátságod

Irigyelik tőlem a te barátságod, -
Irigyelik, látod!
Nagy, gonosz megszólás a tudtomra adta
S úgy sajog a szívem, úgy sajog miatta,
Egyre vérzik, lázong...

 

Tenger könybe sírtam, száz dalba elzengtem,
Hogy tudom, jól tudom: nem szeretsz te engem.
S hogy én nem is kérek, s hogy én nem is várok
Tőled semmit, semmit...
Mért irigylik hát a te barátságod?

Kinek vétek vele, ha megosztom búdat
S könnyítem terhét a töviskoszorudnak,
S örömöd enyém is?
A boldogságodnak sem állok útjában -
S ha fellelnéd azt egy más leány karjában,
Megáldanálak én is!

Hiszen csak a lelkem van melletted, nálad,
Évek is elmulnak, amig egyszer látlak,
S beszélhetek véled!
Amit te nekem adsz, s amit én adhatok:
Néha-néha szálló röpke kicsiny lapok,
Néma kis levelek.

Ha tudnád, hogy nincsen semmim e világon,
Csak egynéhány balga, tünő, semmi álom,
Amiért még járok. -
Amiért még élek céltalan, betegen:
Tán nem irigyelnék, tán meghagynák nékem
A te barátságod...